KistelekiReformátus EgyházközségSzeretettel várjuk istentiszteleteinkre, melyekkel egyidőben gyermekistentiszteleteket is tartunk.
Következő felnőtt- és gyermekistentiszteletek:
2012. február 26. vasárnap
Szeretettel hívjuk a gyermekeket a gyermekistentiszteletekre, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg a Bibliával és annak Urával, Jézus Krisztussal. Bibliaórák:A bibliaórákat kéthetente tartjuk. A bibliaórák konkrét helye és időpontja után Garami Ferencnénél, Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta,
hogy aki hisz Őbenne, ElérhetőségeinkLelkészi Hivatal Szeged
Felhívása Kisteleken és a környező községekben élő református hittestvérünkhöz és más jóakaratú felebarátunkhoz "Kistelek Története" szerint 1928-ban alakult meg településünkön az önálló református gyülekezet. Ekkor jött létre Szeged körzetében a 16 községet egybefogó szórványgyülekezet, amelynek első lelkipásztora az erdélyi származású Teleki Sándor - az újszegedi parókiáról kijárva, az elemi iskola tantermében - már minden héten istentiszteletet tartott a kisteleki gyülekezetben is. Református imaház KistelekenÖnálló református imaház 1937-től létezik Kisteleken, amikor Keresztes Nagy Antal gyógyszerész, a református egyház tiszteletbeli főgondnoka, a saját tulajdonában lévő házat a hívek rendelkezésére bocsátotta, majd végrendeletében, a Jókai utcáig terjedő saroktelekkel együtt, az egyházközségre is hagyta azt. Az imaház címe: Kistelek, Rákóczi utca 5. Istentiszteletek és bibliaórákJelenleg is ez a Rákóczi utca és Keresztes Nagy Antal utca kereszteződésében álló, régi L-alakú épület szolgál a minden második vasárnap délelőtt 11 órakor tartott istentiszteletek, és a minden második héten, csütörtökön délután tartandó bibliaórák helyszínéül. Lelkipásztorunk Sípos Ete Zoltán újszegedi lelkipásztor, aki elismerésre méltó lelkiismeretességgel, rendkívüli odaadással végzi az itteni szolgálatot is. Reformátusok KistelekenA református hívek létszámáról az első adat 1835-ből származik. Akkor még csak négy református vallású ember élt Kisteleken. Számuk folyamatosan nőtt, 1916-ban 100, 1942-ben 138, 1947-ben 172 lelket számoltak. Az utolsó népszámlálási adatok szerint 189 kisteleki lakos vallja magát református vallásúnak. Így a Balástyán élő 95, az ópusztaszeri 62, a pusztaszeri 41, a baksi 37, a csengelei 29 református vallású lakossal együtt összesen 453 az ehhez a valláshoz tartozó hívek száma. Keressük a reformátusokat!Először is, keressük ezeket a református hittestvéreinket! A gyülekezeti alkalmakat látogatók száma megfogyatkozott. A régi imaház széksorai már szinte csak házasságkötés, keresztelés és temetés kapcsán telnek meg. Szeretnénk összehívni, megismerni református testvéreinket! Kérjük, keressenek meg bennünket gyülekezeti alkalmainkon, amelyek pontos időpontjai az imaterem utcai hirdetőtábláján is megtalálhatók, illetve a (62) 430-807 és a (30) 42-38-928 telefonszámokon is érdeklődhetnek. Aki kéri, személyesen megkeressük. Egyházközségünk honlapja: www.kistelek.ref.hu Az imaház állapotaA több mint 70 éves épület, amely csaknem félezer embernek kellene, hogy lelki otthonául szolgáljon, állagában megromlott az évtizedek során. Több szakember egymástól független véleménye alapján a felújítására felesleges pénzt kiadni. Új templom építéseAz egyházközség és városunk vezetése, élén Nagy Sándor polgármester úrral, összefogva keresi a lehetőséget a megoldásra. Az örökségül kapott régi épület lebontását követően, annak még felhasználható anyagait beépítve, gondozott park által övezett új templom és parókia tervezésére, építésére fognánk össze. Ha a parókia is megépülhetne, újra lenne lehetőség helyben lakó lelkipásztor szolgálatára, aki összetartaná a helybeli és a szomszédos településeken élő református híveket. Ehhez kérjük a református hívek és a nem református felebarátaink segítségét is! Ilyen összefogás eredményeként épült fel a Bercsényi utcában a Szent István plébánia, a katolikus vallásúak és mások segítőkészségét dicsérve. Bízunk abban, hogy az Úr most is munkálni fogja az összefogást, és a megújuló körülmények által is indít bennünket, hogy a most még nem ismert testvéreinkkel együtt, gyermekeink, unokáink is helyet foglalhassanak majd az új, egészséges falak között istentiszteletre, hitoktatásra gyülekezve. Adományok gyűjtéseAz egyházközség, a város, az esetleges pályázati források mellett szükség van a kisteleki és környékbeli református hívek és minden, a város épülését-szépülését fontosnak tartó ember támogatására is. Bármilyen összegű adomány is segítséget jelent. Adományok befizetésére két lehetőség van:
Az adományokat készpénzben befizetni Garami Ferencnénél, az egyházközség hivatalos ügyintézőjénél lehet az istentiszteletek és bibliaórák után. Az adományok gyűjtéséről további információk telefonon a (62) 257-827 és (30) 42-38-928 számon kaphatók. Isten áldását kérjük minden jóakaratú segítőre! Kistelek, 2008. november 9. Kisteleki Református Egyházközség "Most azért Istenünk, hálát adunk neked és dicsérjük nevedet. Mert mi az én népem, honnan volt erőnk ilyen önkéntes adakozásra? Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit kezedből kaptunk." Krónikák első könyve 29. rész, 13-14.vers.
Szeged-Újszegedi Református Egyházközség 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert utca 6-8. - www.ujszeged.ref.hu |